Iskolánk névadója, Kanizsay Dorottya

Sok nehéz korszaka volt népünk történelmének, de ezek közül is az egyik legnehezebb a Mátyás halálát követő időszak. Pártoskodó nagyurak, vezetésre alkalmatlan köznemesek, a török növekvő veszedelme, szétzúzott központi hatalom, kiürült államkincstár, az ország trónjára leselkedő Habsburgok és a védtelen, kiszolgáltatott jobbágyok keserves jajgatása - ez volt az akkori Magyarország. Ennek a korszaknak, a XVI. század elejének volt gyermeke Kanizsay Dorottya, iskolánk névadója. Életéről keveset tudunk, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják, olyan asszony volt, akire méltán lehetünk büszkék mi is, kései unokái. Olyan, akinek sírjára a thermophülai hősök emlékversét kellene vésnünk:

Kanizsay Dorottya
"Megcselekedtem, amit
megkövetelt a haza!"

Kanizsay Dorottya - aki gondos neveltetésben részesült - előbb Geréb Péternek, majd annak halála után Perényi Imre nádornak volt felesége, hűséges embere a Hunyadi-háznak. Férjei mellett nehéz élete volt: vezette a hatalmas udvarházat, jó gazdasszony volt, tisztességben nevelte fiait, s megbecsült nagyasszonyként a király, II. Lajos tanácsadója is volt. Nyilvános iskola ekkor még nem létezett, de a szokás - nemesi családok leányaikat híres főúri asszonyokhoz adták nevelőbe - most is érvényesült. Kanizsay Dorottya háza messze földön ismertté lett. A lányok nemcsak a korabeli tudnivalókat sajátították el, hanem emberségre, helytállásra is nevelte a nagyasszony példája őket. Legnagyobb tette azonban az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztés után a halottak eltemettetése volt. Amire férfi nem mert vállalkozni, véghezvitte egy gyönge nő. A környék papjaival, 400 jobbágyával közös sírba tétette az elesett hősöket, megadva a végtisztességet nekik. Ez a nemes cselekedete, példamutató élete tette indokolttá a mohácsi csata után 400 évvel azt, hogy iskolánk örök emléket állítson neki azzal, hogy odaírja nevét homlokzatára, őt magát követendő példaképül állítva a leánytanulóknak.

Az 1925/26-os tanévben választotta iskolánk Kanizsay Dorottyát névadójául.

Iskolánk története

Az iskolaépületet a vallás- és közoktatásügyi miniszter építtette a község által ingyen átengedett területen, a Ferenc József téren. Újpest város az állami polgári iskolák fenntartásához 1919 végéig minden évben 3600 koronával járult hozzá. 1902 szeptemberében négy új elemi iskola épülete készült el, s vették használatba – többek között a Ferenc József téren (ma Tanoda tér) –, mindet a modern pedagógiai követelményeknek megfelelő felszereléssel és berendezéssel. Az elemi iskola mellett ide költözött az I. számú Polgári Fiúiskola is. A fiú- és a leányiskolában összesen kb. 900 tanuló végezte tanulmányait. Az iskola ekkor kétszintes volt, nem volt II. emelete.

Az I. világháború évei után átmenetileg rendkívül megfogyatkozott az iskolakötelesek száma. Lassanként azonban a tanulók létszáma ismét nőtt, így az állam átvette az elemi iskolákat. Iskolánk Újpest város tanácsának kezdeményezésére 1919. szeptember 28-án nyílt meg négy osztállyal, 201 növendékkel az I. számú állami polgári leányiskolában, délutáni tanítás mellett. Ez az ideiglenes áldatlan helyzet 6 évig tartott, úgy, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium több ízben foglalkozott a megszüntetés gondolatával. Különösen a Polgári Leányiskola lett egy idő után túlzsúfolt. Az iskola betöltötte hivatását, a község fejlődése folytán annyira benépesedett, hogy a leány polgári iskola tantermeit meg kellett növelni. Az állandó veszedelmet véglegesen dr. Zibolen Endre igazgató hárította el a város támogatásával, s az 1925/26. tanévben Újpest város vezetősége gondoskodott a leánygimnázium új helyiségéről: a Ferenc József téri polgári és elemi iskola épületére ráépítéssel létesített helyet iskolánk számára. A magyaros szecessziós épület íves attika falait és a falvégek díszeit 1925-ben veszíthette el, hogy a Kanizsay Dorottya Leánygimnázium osztályait elhelyezhessék. A gimnázium épületének kérdése így véglegesen megoldódott, s oda az iskola 1925 szeptemberében beköltözött.

Az iskola az 1923/24. tanévben teljes nyolcosztályúvá fejlődött, s a tanév végén megtartották az első érettségi vizsgákat. Az 1925/26. tanévben a magyar királyi állami Kanizsay Dorottya Leánygimnázium nevet kapta. Az 1926. évi XXIV. Törvénycikk kétféle leány-középiskolát szervezett, mely egyetemre képesít: leánygimnáziumot és leánylíceumot. Iskolánk az 1927/28. tanévtől leánylíceum lett. Az átalakulás évről évre osztályonként ment végbe.

1943 februárjában a katonai hatóság hadikórház céljaira lefoglalta az épületet, így a tanítás 2 évig szünetelt. 1944-ben hadikórházat rendeztek be a termekben, az épület több lövést kapott, a berendezése elpusztult, a további iskolai létet veszély fenyegette. A háború utáni évek az iskolareform évei voltak, az 1946-47-es tanévtől újra fejlődésnek indult a Kanizsay, 202 tanuló járt a gimnáziumba. Az 1948. évi tanügyi reform megszüntette az elemi és polgári iskolákat, így az 1948/49-es tanévtől teljes nyolcosztályos általános fiú és leányiskolaként működött az intézmény. A fiúosztályokat az északi, a lányosztályokat a déli épületrészben helyezték el.

1950. január 1-jén lett a főváros IV. kerülete Újpest, és az újpesti iskolarendszer rohamosan fejlődött a lakótelepi építkezésekkel megnövő gyereklétszám miatt. 1956-ban az iskola másodszor is átépült, folytatódott a gimnáziumi oktatás. Az 1961-62-es tanévtől szakközépiskolai osztályok is indultak. A tanulmányi eredményekről érdemes megemlíteni, hogy a 60-as években a tanulók egynegyede jeles, illetve kitűnő eredménnyel érettségizett, s az egyetemre jelentkezettek közül 25%-ot vettek fel a választott szakokra.

1964-ben és 1967.ben az iskola énekkara részt vett az akkori Jugoszláviában (Ljubljanaban) nemzetközi kórusfesztiválon is, ahol szép sikert ért el mindkét alkalommal. Egyenruhájuk is más volt, mint a hagyományos osztályoké, büszkén viselték azt is és a nyári (pöttyös) és a téli egyenruhát, egyensapkát is. 1970/71-ben a fiú- és leányiskolát összevonták, a koedukált iskolában már 1968-tól kezdve az egyéb típusok megszűntek, 1972‑re egészségügyi szakközépiskolává vált a régi gimnázium. Kezdetben évfolyamonként 2 osztály indult, s ez az évek folyamán 800 fős, 24 osztályos iskolává alakult. A humánum, a tisztesség, becsület, az általános műveltség és a szakmai felkészültség jó színvonalú elsajátítása lettek a fő alapelvei iskolánknak. Jól felszerelt szaktantermekben, valamint szakmai gyakorlóterületeken sajátították el tanulóink mindazokat az elméleti és gyakorlati tudnivalókat, melyek a beteg emberek ápolásához, a kisgyermekek gondozásához szükségesek. Az egészségügyi ápolási program átgondolt és tervszerű volt: a tanulóknak heti egy napon – amely a szakmai napot jelentette –, át kellett öltözniük fehér ruhába és a fejükre fityulát kellett tenni. A diákok rá voltak szoktatva 14 éves kortól a fegyelemre, a rendre: nem késhettek, nem beszélgethettek, s míg néhányan tevékenykedtek, amíg elvégezték a kijelölt feladatot, a többieknek figyelniük kellett a konkrét munkavégzést (injekciózás, ágyazás, a beteg mozgatása, különböző ápolási feladatok). Tehát négy közismereti és egy szakmai napból állt össze a hét, ezen kívül évfolyamonként évközi és nyári gyakorlatok is kötelezők voltak. Az első évben a szakmai latint sajátíthatták el a tanulók, a második évfolyam végén ezt alkalmazták a bölcsődei szakmai feladatok során, s anatómiai gyakorlatuk is volt (2-2 óra elmélet illetve gyakorlat). A harmadik évfolyam után sebészeti és belgyógyászati gyakorlaton vettek részt, s az utolsó évben a tanulók a gyógyszertan, kórtan, járványtan, mikrobiológia, sebészet, belgyógyászat és kisklinikum témákban szereztek ismereteket. Ugyancsak ebben az időszakban szombatonként iskolai szinten besegítettünk takarítani a Károlyi Kórházban: egy-egy osztályra húsz-húsz tanuló ment, s fertőtlenítési munkát végeztek tanári felügyelet mellett.

A 70-es években Tímár tanár úr vezetésével az iskolai énekkar szép sikereket ért el: az énekkarok budapesti versenyén I. helyezést szereztek, ezen kívül a kórus többször szerepelt a rádió nyilvánossága előtt. Sportoló tanulóink Bodnár Ágota vezetésével arattak sok sikert, sőt többen az Egyesült Izzóban NBII-es játékosokként erősítették a csapatot. Az országos egészségügyi versenyeken több alkalommal, több tanítványunk is bekerült az első 10 helyezett közé, s Székesfehérvárott a Kossuth Zsuzsa, Kállai Éva és Kanizsay Dorottya diákjai együttesen mindig jól szerepeltek. Végzős tanulóink 80%-a helyezkedett el az egészségügyben, a 20-25% továbbtanuló pedig az Egészségügyi Főiskolán, az Orvostudományi Egyetemen, vagy tanárképző intézményekben szerzett diplomát. A 70-es, 80-as években az orvostudományi karra felvett tanítványok ma is gyakorló orvosok, s több volt tanítvány is tanít ma nálunk, az egykori alma materében.

Az iskola történetében 1990-től, a rendszerváltást követően nagyarányú változás következett be. Az 1990-es évek gazdasági, társadalmi változásai, a szabályozási rendszer teljes körű megújítása rendkívüli feladatok elé állította az oktatási intézményeket. A kihívás többirányú volt, s az oktatás ügye ekkor sem volt problémamentes. Az iskolarendszer fellazulása, az oktatási törvény megjelenése, annak módosítása, a közoktatási és a szakképzési törvény újfajta szemlélete, az OKJ és annak módosításai, a racionalizálási program és annak végrehajtása jellemezte az akkori feszültségekkel, gondokkal teli időszakot. Az eligazodás az oktatáspolitikában, az oktatási rendszeren igen nehéz volt, az ok a sokféle vertikális szerkezet, az ennél még több oktatásirányító "hatóság", s az aktív-inaktív népességarány megbomlása volt. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a "tudás érték" társadalmi presztízse csökkent.

Az oktatás, a képzés jövőjét úgy kellett meghatározni, hogy tekintettel legyünk a társadalmi fejlődésre, a gazdasági környezetre, a munkaerőpiac változó igényeire. Ezeket az igényeket össze kellett hangolni a lehetőségekkel. Nem utolsó sorban figyelembe kellett venni az oktató nevelői munka tartalmi változtatásait. A változás igen átgondolt tervezési, szervezési munkát igényelt a szaktárca oktatásirányítóitól, és megfeszített munkát az iskolák szakembereitől, vezetőitől, tanáraitól. Ebben a munkában iskolánk a kezdeti lépésektől vállalt feladatokat.

1990-től tantestületünk ismét vállalkozott - évtizedek után – a gimnáziumi képzésre, és az országban először egy 4+1-es egészségügyi technikusképzésre, mellette felmenőben a hagyományos egészségügyi szakközépiskolai képzés befejezésére. Hogy a tantervek megírása, egyeztetése, tartalommal való megtöltése, a tanmenetek, a tananyag megírása mennyi időt vett el a kollégáktól és az iskola vezetőségétől, nem tudjuk pontosan. Alapos, szakszerű és gyors munkájuk meghozta eredményét: teljesítményük lehetővé tette, hogy higgyünk a jövőben. Azt gondoltuk, hogy iskolát teremtünk, amely csak a miénk, jogaival, kötelességeivel, feladataival, eredményeivel és kudarcaival együtt. Nagy erőpróba volt, a feladatok megoldása naponta új és új problémák elé állította a testületet. Negyedévente mértünk, összehasonlítottunk. Amikor tanulóink harmadikban az első "tömbös gyakorlatról" visszajöttek, beszámoltak élményeikről, a gyakorlóterületek vezetői elmondták pozitív tapasztalataikat, a betegektől kapott köszönő levelek adtak erőt a folytatáshoz, a kudarcok fiziológiás "megéléséhez". Hitet, hogy érdemes újat akarni.

1994-ben sikerrel pályáztunk a Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett "Emberi erőforrások fejlesztése" II. ütem világbanki program bevezetésére Humán és Informatika szakmacsoportban. A magyar kormány 1991 márciusában hitelszerződést kötött a Világbankkal, forrást teremtve ezzel új iskolai és munkaerőpiaci oktatási formák bevezetésére. A kölcsön teljes összege 150 millió dollár volt, ebből 63 millió dollár az emberi erőforrások fejlesztése program megvalósítását célozta. Ezt a projektet a Munkaügyi Minisztérium vezette és koordinálta, és nemcsak a világbank támogatta, hanem a szociális partnerek, munkaadók, munkavállalók is. Jóval harmonikusabb foglalkoztatást biztosított és a munkanélküliségből adódó feszültségeken enyhített. Az iskola 1996-ban tíz új tanteremmel bővült, ahol elindulhatott az új rendszerű képzés.

Nagy jelentőségű volt az érettségit adó középfokú szakképzés modelljének kifejlesztése, amely széleskörű, konvertálható szakmai alapozást nyújtott a felsőfokú képzéshez, a gyors munkaerőpiaci változásokhoz, az életpályán többször szükséges szakmaváltáshoz. Lényeges célja volt, hogy a pályaválasztás kényszerét 14 évesen a tanulók ne érezzék egy életre szóló döntésnek. Nyújtott képzési időt, horizontális mozgást tett lehetővé, árjárhatóságot biztosított a kezdeti közös alapozás után 13 szakmacsoportban, közel 100 szakmában. A közismereti képzés a megfelelő műveltségi szint elérését biztosította, lehetőséget adott egy idegennyelv-tudás megszerzésére.

A Népjóléti Minisztérium 1992-ben döntést hozott az egészségügyi szakképzés strukturális és tartalmi megváltoztatásáról. Magyarországon az egészségügyi szakképzés tanterveit át kellett dolgozni az Európai Unió ajánlásainak megfelelően. Ennek a programnak fontos eleme volt, hogy az egészségügyi szakembereket képző intézmények tananyaga közelítsen az európai normákhoz. A minisztérium felkérésére több kolléga részt vett a tantervek kidolgozásában, ugyanis a hagyományos szakképzés nem tette lehetővé az életkornak megfelelő pályaválasztást. A következő feltételeknek kellett megfelelni: - a képzésnek érettségire kell épülnie, - a világon mindenütt elismert, felkészült, kész szakemberekre van szükség, - 4600 óra (50 % szakmai elmélet, 50 % szakmai gyakorlat) szakmai képzés kötelező, amelyből 1200 óra lehetett irányított egyéni felkészülés, - az 1994-ben megjelent OKJ már csak azon humán szakmákat szerepeltette, amelyek ezen elvárásoknak megfeleltek.

Az érettségire épülő egészségügyi szakmai képzések felvállalását tantestületünk részéről átgondolt, többéves előkészítő munka előzte meg. 1989 óta részt vettünk azokon a nyilvános és testületi vitákon, amelyeken egyre világosabbá vált, hogy amennyiben 1976-hoz hasonlóan csak foltozgatunk, javítgatunk egy elavult, a munkáltatók elvárásainak nem megfelelő tartalommal megtöltött tantervet, a képzés lassú és rendkívül költséges halálának lehetünk tanúi. Munkánk lényeges célja tehát az volt, hogy egész Európában fogadják el a magyar ápolók szakmai végzettségét, feleljünk meg a nemzetközi regisztrálás kritériumainak. Ennek érdekében szakmailag felkészült, önálló ápolásra képes, felelősségre vonható ápolószemélyzetet képeztünk. 1995 szeptemberétől érettségire épülő egészségügyi képzést indítottunk az OKJ-ban meghatározott előírásoknak megfelelően ápoló és csecsemő- és gyermekápoló szakmákban.

Azonban a változások itt nem értek véget, ahogyan az ország szinte valamennyi területén folyamatos átalakulás volt megfigyelhető, mire elértük a 2000-es éveket, újabb kihívások elé néztünk. Fejlett demokrácia, modern piacgazdaság nem képzelhető el az oktatás fejlesztése nélkül. A mindennapok követelte versenyképesség erősítésében meghatározó szerepe van a jól képzett, szakmailag kvalifikált munkaerőnek, és ennek egyik lényeges meghatározója a nevelés, az oktatás, a képzés, a szakképzés hatékonysága. Iskolánk is igyekezett lépést tartani a körülötte zajló fejlődéssel, válaszolni a külvilág, a szakma kihívásaira.

Először is éltünk a lehetőséggel, és a nyelvi és az informatikai kompetenciák fejlesztése érdekében felvállaltuk a nyelvi előkészítő osztályok elindítását, amelyek rövid időn belül nagy népszerűségnek örvendtek a hozzánk jelentkezők körében. A BME Nyelvvizsga Központtal szerződve biztosítottunk nyugodt körülményeket a nyelvvizsgázni szándékozó tanulóink számára. Kollégáink nagy számban vettek részt a különböző módszertani és szaktárgyi továbbképzéseken, ezzel is felkészülve az előttük álló újabb kihívásokra. Pedagógiai Programunkat többször átdolgoztuk, alkalmazkodva a jogszabályi változásokhoz és a fenntartó döntéseihez, de mindig előtérben tartottuk, hogy a hangsúly a humánumon legyen, hogy tanulóink személyisége harmonikusan fejlődhessen. Egyaránt figyelmet fordítottunk a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra, a korszerű tanulási módszerek elsajátíttatására, hogy diákjaink képességeiket a lehető legszélesebb körben tudják kibontakoztatni. A kétszintű érettségi bevezetése, a képzési rendszer, az OKJ újabb átalakulása ismét nagy munka elé állította a tantestületet, de összefogtunk, és megőrizve iskolánk hagyományait, elveit, alkalmazkodtunk az új körülményekhez.

Időközben azt is tapasztalnunk kellett, hogy a hozzánk kerülő tanulók képzettségi és neveltségi szintje, szociális háttere egyre nagyobb problémák elé állít minket, sokszor kellett a szülők, a család szerepét átvállalnunk. Egyre több olyan tanulónk lett, aki valamilyen tanulási, vagy viselkedési problémával küzdött, és szívesen jöttek hozzánk a testi, vagy érzékszervi adottságaik miatt sajátos nevelési igényű gyerekek és szüleik is. Folyamatos feladatunk volt a kilencedikesek beilleszkedésének segítése, a bukások, lemorzsolódó tanulók, a mulasztások számának csökkentése. Sajnos egyre inkább előtérbe került a veszélyeztetett, hátrányos szociális helyzetű tanulókkal való foglalkozás, valamint szükségessé vált az egészséges életmódra nevelésen kívül a drog- és alkoholproblémák, az AIDS-szel kapcsolatos felvilágosítás, amelyet egészségügyi iskolaként szakmai kötelességünknek is tekintünk. A lemorzsolódás ellen a szakiskolai képzés elindítása, a felnőttoktatás megerősítése jó útnak látszott, több diákunk kapott így lehetőséget a tanulmányai befejezésére. A prevenciós tevékenységben komoly szerepet vállaltak diákjaink is, akik kortárssegítőként az iskola falain kívül is végezték munkájukat. A klasszikus értelemben vett oktatás mellett közös kulturális programokkal próbáltuk tanulóink általános műveltségét fejleszteni, igyekeztünk a klasszikus és kortárs művészeteket, múzeumlátogatásokat becsempészni a szabadidős tevékenységbe.

A problémák mellett azonban nem feledkezhetünk meg, azokról a tanulóinkról, akik a szakmai, tanulmányi és sportversenyeken, kulturális rendezvényeken elért eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét.

Újabb fordulópont következett be 2007-ben, amikor a fenntartó Fővárosi Önkormányzat átszervezte a szakközépiskoláit. Létrejöttek a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK), ahol a központi iskolákba került a szakképzés, a többi iskola – köztük mi is – a szakmacsoportos alapozó képzést kapta feladatául. Az ezt megelőző iskola-összevonások után megmaradt hat, az egészségügyi képzésben érdekelt iskolából jött létre a Humán TISZK, amelynek jelenleg is tagjai vagyunk, és az informatikai szakmacsoportos osztályaink révén kerültünk a Petrik TISZK-be. Mindkét TISZK tagiskoláival együtt kidolgoztuk a közös szakmai alapozó tanterveket a későbbi szakmai tanulmányokba való beszámíthatóság érdekében. Részt vettünk a TÁMOP projektekben, amelyeknek jelenleg a fenntartási szakaszát éljük, és amelyek keretében pedagógusaink számos továbbképzésen vehettek részt. Tanulóink közös programokon, versenyeken, vetélkedőkön, kulturális- és sportrendezvényeken ismerkedhettek meg egymással. A tananyagfejlesztés mellett bővült az eszközállományunk is, ezek jelentősen megkönnyítik a munkánkat. A szakiskolai képzésben is változás következett be, az iskolában a kétéves alapozó képzés maradt, erre épülően újabb két év alatt a súlyponti iskolában szerezhetnek szakmát a tanulók. A szakképzést iskolánk csak az iskolarendszeren kívüli keretek között folytathatta tovább, igaz ennek köszönhetően országos hírnevünket továbbra is fenn tudtuk tartani. Ezekben a képzési formákban tanulnak a jelenlegi diákjaink, a 2012/13-as tanévben induló nyelvi előkészítős osztály kivételével.

Az átszervezés mellett egyfajta profiltisztítás is elindult, ennek következtében először elvesztettük a gimnáziumi képzés lehetőségét, majd 2012 szeptemberétől már nem iskolázhattunk be az informatikai szakmacsoportba tanulókat. A változások az iskola egyéb feladatait is érintették, 2011 szeptemberétől létrejött a Humán TISZK GSZ, ami átvette az iskola működtetetését, és gazdasági ügyeinek intézését, így az iskola már nem gazdálkodhatott önállóan. Szintén ekkor jött létre a Koordinációs Iroda, amelynek munkatársai (szabadidő-szervező, pszichológus, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, projektmenedzser) a hat iskolában látták el feladataikat. Ez a fajta együttműködés az iskolák és a GSZ vezetőit állította komoly kihívások elé, a közös programok szervezésétől, a gazdálkodás kérdésein át a szakmai munka összehangolásáig.

A „helyi viszonyok” átalakulása mellett azonban az iskola életét még jelentősebben befolyásoló, törvényi szintű változások is bekövetkeztek, amelyek 2012 szeptembere óta folyamatosan alakítják át intézményünket. Megjelent és hatályba lépett a nemzeti köznevelésről szóló törvény (a hozzákapcsolódó végrehajtási rendeletekkel együtt), megújult az OKJ, a szakképzési törvény, a NAT, utóbbiakhoz kapcsolódóan megjelentek a kerettantervek. Iskolánk 2013. január 1-jén átkerült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába és működtetésébe, annak intézményegységévé vált. Mindezek tükrében került sor a Pedagógiai Programunk jelenlegi felülvizsgálatára, és átdolgozására.

2017. július 1-től iskolánk fenntartója az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF).

MaYoR - 2002-2022 © GPL 4856